Amikor az egyén képes a fókuszát a jelen pillanatában megállítani és fokozatosan kiterjeszteni, akkor egyedülálló lehetőség birtokosa lesz. Ez először is abban nyilvánul meg, hogy kikeveredik a problémáinak és kérdéseinek megoldása során rá nehezedő döntési kényszer terhe alól. Ez - a stop gomb megnyomásáig - másodpercenkénti választással ajándékozta meg őt és környezetét is. Ebben a színes választási forgatagban, amikor is saját magunk és a minket körbe vevő tömeg is állandó döntési kényszerben apasztja a nullára akkumulátorait, már csak akkor vesszük észre a kredencben a mécses tartó dobozt, ha lefejeltük.
A második jól megfigyelhető vonás, hogy teljesen megszűnik a tervezési fázis és marad elegendő energiánk arra, hogy képeket tudjunk alkotni egy általunk elképzelt jelenvalóság örömteli pillanatairól.
A módszer egyszerű: jelen vagyunk önmagunkban, kiszűrve a közvetlen környezet impulzusait. Egyáltalán nem nehéz. Saját magunkra kell csak figyelni. Nem az orrunk hegyét, vagy a lélegzést, vagy az energiát, ami ide-oda áramlik, jön és megy. Ez csak misztikus okosság. Nem is olcsó megtanulni. Elég ennyi: ülök az uszoda folyosóján, lábam keresztbe téve, kezemben a toll és a füzet. Mellettem hajat szárítanak, egy gyereknek éppen fáj a hasa. Elég nagy a zaj, de nem zavar, hiszen éppen írok. Mosolygok magamban, mert azon tűnődtem, hogy éppen olvasod, hogy leírom, amit olvasol. Nem röhejes ez. Csak két jelenvalóság összefolyik az eltérő idejűsége ellenére, és mindkettőnknek mosolyt csal az arcára. Szeretném tágítani ennek a pillanatnak a lehetőségét azzal, hogy sokan olvassák ezt az írást, és még többen mosolyognak. Többeknek sikerült megmozgatni a fantáziáját, a képi látásmódját azzal, hogy az olvasás közben, most, azon méláznak, miképpen lennének képesek ők is előre befolyásolni a saját jövőjüket egy teremtő gondolattal.
Nevetek önmagam izgalmán, mert már előre látom, hogy a hajnali NHL meccs után azonnal meg fogom Veletek osztani az írásomat. Inspirálni és provokálni fog. És ennek szánom. Provokáció és inspiráció. Teszek mellé majd egy reggeli kávé frissítő illatát és a felszolgálás kedvességét. 2 csészével küldöm. Mert meg is dumálhatnánk az egészet. Az én kitágított képzeletemben már folyik a diskurzus. Kávé, saját készítésű, roppanós keksz, illatok, érzések és halk megosztások. Együttlétben vagyunk együtt. Fény, színek, nyugodt tér és az összekapcsolt figyelem. A jövő alakul, mert egy mosolyra lettem figyelmes, ami a fülcimpám felé igyekezett. Nem képzellek a térbe konkrétan Téged. Ha ezt tenném, a vágyakozás köszönne be és az ego képzeletévé silányítaná le a harmónia-teremtő valóságom látószögét. Tudod, hogy várlak, tudom, hogy várod a képet szemed vetítővásznára.
Lábat cseréltem és észrevettem, hogy teljesen eltűntek mellőlem az uszoda titánjai és titánillái, a sellők és a szüleik. Nem köszöntem el Tőlük, mert nem is vettem észre, hogy leléptek. Erős volt a jelenlétem, nagy volt a koncentráció, élmény a kép. Ha ebből nem lesz valóság, akkor lángos sem lesz otthon ma este – gondoltam.
……….
És volt!!!
És Lili-baba is előkerült.
Mindenkinek szép napot!
Ma próbáld ki, hogy nem problémázol, nem döntesz, és sokat úszol a képzeleted hullámain egy hártyavékony szörfdeszkán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése