hiszen már ma megérkezem.
Tekints mélyre: minden pillanatban eljövök,
hogy rügy legyek a tavaszi ágon,
hogy törékeny szárnyú, kismadárként
dalolni tanuljak új fészkemben,
hogy hernyó legyek a virág kelyhében,
hogy rubin legyek, mely benne rejlik a kőben.
Megérkezek, hogy sírjak és nevessek,
hogy féljek és reméljek,
szívem ritmusa minden élő születése és halála.
Én vagyok a tiszavirág, ki átalakul
a folyó tükrében,
s én vagyok a madár is, ki tavasszal eljön,
hogy véget vessen a kérész életének.
Én vagyok a tiszta tóban boldogan úszkáló béka,
s én vagyok a sikló is, ki csendben közelít,
majd felfalja áldozatát.
Én vagyok az ugandai gyermek, csupa csont és bőr
lábaim mint a bambuszbot, olyan vékonyak,
és én vagyok a fegyverkereskedő is,
ki Afrikában teszi pénzzé a gyilkos szerszámokat.
Én vagyok a csónakon menekülő, tizenkét éves kislány,
ki a tengerbe veti magát, miután a kalóz megerőszakolta,
és én vagyok a kalóz is, kinek szíve
még vak és nem képes szeretetre.
Én ülök a Politbüróban,
korlátlan hatalommal a kezemben,
s én vagyok az is, kinek a „vér-adósságát”
népe felé törlesztenie kell,
lassan elpusztulva egy munkatáborban.
Örömem, mint a tavasz, olyan meleg,
s az élet minden színterét virágba borítja,
Fájdalmam, mint a könnyfolyó, olyan teljes,
s megtölti a négy óceánt.
Kérlek, szólíts valódi neveimen,
hogy egyszerre hallhassam, hol sírok és nevetek,
hogy láthassam: örömem és fájdalmam egy.
Kérlek, szólíts valódi neveimen,
hogy felébredhessek végre,
és kitárhassam szívem kapuját,
az együttérzés kapuját.
Thich Nhat Hanh
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése