Egy Nagytakarítás Emlékére!

Egy igazi, alapos rendcsinálás, nagytakarítás sokkalta több mint egyszerű lomtalanítás. Ha időt és energiát fektetünk a tevékenység közben arra is, hogy egy tágabb értelmezését kapjuk meg mindannak a szemétnek, ami minket körbe vesz, akkor nemcsak a porszívó zaját, a felmosó surrogását, a domestos bűzét kell élményként megtapasztalni, hanem életünk új lehetőségeit is mozgásba lendíthetjük. Mire gondolok itt?

Nem tekinthetünk a minket körbe vevő szemétáradatra úgy, mintha egy idegen, felesleges testre. Nem akart Ő hozzánk kerülni. Mi magunk hurcoltuk be az életterünkbe, tehát kellő tisztelettel kell majd Tőle elbúcsúzni is. Nem kell a temetési szertartást túlzásba vinni, de egy hálát elpusmoghatunk az orrunk alá, mégis csak voltak pillanatok, amikor még kedveltük egymást. Ha rendbe tesszük a kapcsolatunkat a lomokkal, az elengedési folyamattal teret nyitunk az új dolgok irányába, mégpedig oly módon, hogy egy szép búcsú folyamatának részeként szép emlékek maradnak a lim-lom után, amibe szép új dolgok fognak beáramolni, mert a körülöttünk tátongó űr ezeket az energiákat, emóciókat fogja tartalmazni. Ha csak úgy „…a hóra”, akkor csak a felesleges kacatok rossz hangulati következményei kopogtatnak be később az ajtón.
A lomokkal együtt takarítsuk ki az elménk szemetesét is. Azt a rengeteg ostoba gondolatot, vehemens indulatot, tajtékzó patakvért és mindenféle zagyvaságot, ami talán egyéntől függ, de szerintem még ez is közös tőről ered, tehát a közös szeméttelepre is való. Ne fékezzünk. Ne higgyük el az elmének, hogy ez vagy az később még jó lesz valamire. Semmire! Arra lenne csak jó! Fontos itt megjegyezni, hogy az elme szemetéért nem számítanak fel különdíjat a lerakóhelyen, mert a sitt-szállító nem is veszi észre, hogy jól megpakoltuk vele a puttonyát. Legfeljebb akkor, ha kétszer annyit fogyaszt a kocsija az úton. Nagyon megkönnyebbítő epizódja ez a lomtalanításnak. Ekkor most ihatunk egy frissítőt is.
A frissítő és harapnivaló elfogyasztását nyugodtan tekinthetjük halotti tornak. Békében átgondoljuk az eltávozott szemetünk pozitív hozadékait, beejtjük a tantuszt elménk ébredő perselyébe, és egy hatalmas lélegzetet követően elképzeljük azt is, mivel szeretnénk körbe venni magunkat elkövetkező életszakaszunkban anélkül, hogy egy újabb sittes huzavonába keverednénk. A buxának és hitelkártyáknak egyáltalán nem kell előkeveredniük táskánk rejtekéről, mert a jövő teremtésében igazán kevés szerepük lesz. Annál több a képzeletünknek, melyet a tor csendjében alapozhatunk meg.
Mivé szeretnénk átformálni azt a rendet, amit éppen most teremtettünk magunk körül? Hogyan szeretnénk élni benne? Egyáltalán, mi a túrót szeretnénk kezdeni önmagunkkal? Mivel dobhatjuk fel életünket és mások életét is? A szellőztetés utáni friss levegő a pezsdítő gondolatok szép reményével kecsegtet. Még nem alakítottunk ki új szokásokat a régiekre alapozva. Még teljesen a lehetőség birtokában vagyunk. Küldjünk magunknak egy mosolyt és alkossunk egy olyan képet, amihez igazán kedvük lenne. Ajándékozzuk meg Barátunkat önmagunkkal, az Új Otthonunkat önmagunkkal, egy baronesz kocsit, órát, karperecet, vagy bármilyen apróságot, amit szeretnénk önmagunkkal. Képzeljük el, hogy van, illatozik, tapintása van, jelenlétet sugároz, amit mi vissza is tükrözünk. Nem nehéz. Egész nap ilyenekkel vagyok elfoglalva és többnyire jó a közérzetem, mert a legtöbb helyen örülnek annak, hogy vagyok. (Itt szeretném megnyugtatni ördögi elmédet, hogy otthon engem sem kamálnak annyira, de még elég jól szörfözök ebben a nemkamelom állapotban, végül is nem az én maszlagom olyan gondolatok hozzám társítása, amilyen egyébként nem is vagyok.) Vissza a lényegre, hogy jól megtapadjon a bélyeg. A szemét elengedésétől kezdve össze kell hangolódnunk azokkal a dolgokkal, emberekkel, minden különösebb konkrétum nélkül, akikkel, amikkel kapcsolatban szeretnénk kerülni. Csupán érzeti szinten. Miért ne lehetne állandóan arra koncentrálni, hogy a festményeimnek állandó helyszínt akarok biztosítani, ahol mindenki és bárki együtt lehet velük, ha ehhez van kedve. Tök ingyen van. És ezért inspirálódtunk össze a Barátommal, hogy a Barátainknak legyen egy vizuális élménye a dobhártyáik közé. Ráadásul mindannyiunk örömére. Aztán majd alakulnak a dolgok. A lényeg a folyamatos jelenlét azokban a történetekben, ahol valóban lenni szeretnénk. Ha gyereket szeretnénk, azt kell elképzelni és el nem ereszteni, hogy egy gyermek a karunkon ránk szeretne nézni, hozzánk szeretne bújni, nekünk szeretné először kimondani, hogy MAMA vagy PAPA. Nem egy partnert, egy drága vacsorát, egy flest, egy lakást, mert ezekre a gyereknek igazán nem lesz szüksége. Neki csak a JELENLÉTÜNK kell majd. El tudjuk ezt képzelni? Ha igen, a gólya meghozza.
Nos, most már aligha érzi bárki a tisztítószerek mennyei illatát. Ha mégis, szerintem érdemes elölről kezdenie mindent. És ez sem probléma, ideje mindenkinek annyi van, amennyit erre szán. Tavasz kezdődik, egy új év lehetőségei nyílnak, most jövünk majd igazán lendületbe.

Szép Napokat Kívánok!